Projektismertető
Iskolánk Ökoiskola címet nyert el és a dán AARHUS Egyetemmel közösen a közösségének építésén fáradozik, melynek célja, hogy az oktatási, a számítástechnikai és a sport ágazat tanulói egymástól jógyakorlatokat leshessenek el.
Diákprojektünkben a tehetséggondozást szeretnénk előtérbe helyezni, mert ha odafigyelünk a hozzáértő gyerekekre, a fenntarthatóság eszmerendszere is közelebb hozható az iskola egész közössége számára.
A projekt többek között a számítástechnika, valamint a mesterséges intelligencia eszközeinek alkalmazására is kiterjed. Legfontosabb célja a tehetséggondozás mellett a tanulók megszólítása az iskolabörzéken is, rámutatva arra, hogy kreatív eszközökkel igenis van lehetőség a környezettudatosságot népszerűsíteni.
Az egyik legnagyobb horderejű projektelem a saját iskolánkat bemutató többféle 3d-s ábrázolás és a lehetőség a kézműveskedésre. Így a börzékre látogató és érdeklődő diákok már anélkül is benyomást szerezhetnek a helyről, hogy azt a nyílt napok keretében melátogatnák.
Iskolánk elhelyezkedése és elérhetősége
Telefon: 06-1-290-0642
E-mail cím: info@poganyszki.hu
OM azonosító: 203032/012
Az iskola épületének bejárható tömegvázlata/modelje
Iskolánk modellje Sketchup modellezővel és 3D Rad játékmotorral.
Tanulók utómunkája a modellen - Rozmán Balázs
Az iskolabörzékre készült Minecraft pálya és fogócskajáték
- Garam Sebestyén
A program azt mutatja be, hogy hogyan lehet programozni az eredeti építős játékot szinte határok nélkül.
Az iskolabörzék látogatói nem tédedhetnek
Környezettudatosság a mindennapokban - Vajk Ádám
Ádám volt az első, aki drónos felvételeket készített az iskoláról.
Az első országos TELEKOM-KRAFT AI Bajnokság 3. heleyzése
A helyszínen készített pályamunka is a múlt, a jelen és a jövő találkozására összepontosított.
További jövőképek - Bodori Bence és Farkas Fanni
A honlap egy fiktív keretbe ágyazva elmélkedik a jővő környezettudatosságáról.
Szelektív kukák kihelyezése
Cikk szemétgyűjtési akciónkról: https://poganysuli.hu/galeria/631ade9833b7aa005931e427
Részvétel a cipősdoboz akcióban - 2023
Utánpótlásképzés I. - Vajk Ádám
A következő börzése készült saját kódolású mini játék Python nyelven.
A tanulókat külsős előadásokkal is neveljük a környezettudatosságra
Otatási ágazaton a tanulók díszítési
technikákkal is foglalkoznak, ezzel megszépítve az iskolát
Az AARHUS Egyetem első tanári műhelyfoglalkozása a
szakmák közötti együttműködés létrehozása érdekében 2024.04.15-én.
Köszönjük a figyelmet!
Vissza a tartalomjegyzékhez...