Browsed by
Címke: wedo

Második alkalom – az építkezések

Második alkalom – az építkezések

Ma már a második alkalmon vagyunk túl, hihetetlen. 🙂 Az összejövetel elején kicsit össze kellett terelgetni a gyerkőcöket, mert mindenféle más dolog került elő (Máté játékai, lufik, stb.), de aztán nekivágtunk a feladatoknak. A korábbi csapaton belüli kisebb csapat felosztás (May csapata: lányok, Marco csapata: fiúk) alapján volt kiosztva az alkalom fő feladata is. Az elején még beszélgettünk arról, hogy ki milyen építkezés közelében járt már, ott mit látott, stb. Aztán elkezdtük az első nagy részt, amit a jövő év eleji bemutatón is felhasználunk majd: a daru megépítését. Ezt most a lányok csinálták. A fiúk pedig elkezdtek ismerkedni a motorizálással, a LEGO Wedo 2.0 készlet segítéségvel. Ők egy olyan kis jelző robotot építettek, ami a mozgás érzékelő következtében valamilyen hanggal figyelmezteti az arra járókat, hogy nem vigyáznak. 🙂 Itt a fiúk kicsit elbolondoztak különböző saját hangok felvételével, de ügyesen teljesítették a feladatot, utána még egy kis kerekes robotot elkészítése is elkezdődött.

A figyelmeztető érzékelős robot

A lányok is nagyon ügyesen építették meg a daru modelljét, váltogatták a szerepeket: navigátor, kereső, építő, ellenőrző. A végén nagyon örültek, amikor elkészült az építmény. 🙂

A daru

Összepakolás előtt kicsit beszélgettünk arról, hogy a daru, amit a lányok építettek, az építési terület egy része lesz majd.